Szeretettel ajánlom  neked / nektek és hívlak téged/ benneteket örökségünk részébe,mely az emlékezés a tisztelet,szeretet jelképe  szüleink, nagyszüleink,tágabb családunk örök jelenlétéért. Örömmel adtunk helyet  és fogadtuk be barátaink emlékeit, akik tárgyai,konyhai eszközei visszakapták méltó helyüket egy térben a kulcsi Zöld tulipán udvarházban  az interaktív  retro nyári  konyhában.

 Így lett ez a gyűjtemény a „ Veszendőben lévő konyhai eszközök –gyűjteménye” 

Mi itthon egyszerűen csak Andris házának  hívjuk,mert a dédnagymamám harmadik gyermekének Dóka János Andrásnak vette meg lakhelyként a Felső nénitől..  Marianna  nagymamám   Momo háznak szerette volna elnevezni emlékül annak,hogy kisgyermek koromban egy ideig mamónak hívtam  Őt- nagyon szerette-,még a telefonján a csengőhang is így szólt”MAMÓ TELEFÓN…….”az én kisgyermek hangomon . Én is szerettem visszahallgatni önmagam…..!

Hogy miért is lett - Zöld tulipán udvarház - soha nem mondta el, de ismerve őt, tudom ,hogy imádja a zöld színt és a virágokat…?

Hogy igazoljam a fenti sorokban megbújó szeretetet és elköteleződést a település és az emlékek iránt idézem Marianna nagymamám tollából a következő sorokat.

„Örökül kaptam „ 1999.év diploma munka bevezető

„Még emlékszem  arra  a csütörtöki vacsorára,amikor szüleim bejelentették - hétvégén,szombaton

biciklitúrára megyünk. Megy az egész család!

Hat kerékpárunk nem volt, ugyanis négyen vagyunk testvérek,- tehát családunk hat lelket számlált.

Két „járgányt „  a szomszédtól kértünk kölcsön. Én –az egyébként is gyermeküléssel ellátott - férfi

biciklin kaptam helyet. Édesapám „fuvarozott”a kirándulás helyszínére. Dunaújvárostól 14-km-re.

Budapest felé haladtunk a 6-os országúton, szépen libasorban, veszélyérzet nélkül.

Nem tudtuk mi gyerekek, miért és kihez megyünk? Az izgalom hajtotta a kerékpárt és az az érzés, hogy mi városiak”nagycsaládosan” együtt fedezünk fel valamit, ami  bizonyára csak számunkra volt új és ismeretlen, Rácalmás- Kulcs községet - a kulcsi üdülőfalut. A hatos útról letérve egy széles hepehupás, gaz és fűcsomós völgyben folytattuk a kerekezést. Délutánra már azt is tudtam, hogy ebben a völgyben hajtották föl a marhákat a legelőről, minden este. És  itt ebben az utcában álltunk meg, egy gyermekszem által be nem látható hatalmas szőlő és gyümölcsös”birodalomnál”,az Arany János utcában.

Egy idős házaspár-olyan igazi falusi emberek-fogadott bennünket nagy szeretettel. A kert eladó ,és megvételre kínálták szüleinknek,akik szegénységük ellenére,mégis felvállalták a kiadást,hogy gyermekeik sok gyümölcsöt egyenek ,és élvezhessék a jó levegőt. Most már ennyi év távlatából azt is tudom, azért döntöttek így, hogy megtanítsanak minket-a földdel bánni - úgy,mint ahogyan őket is szüleik tanították meg erre. A munka, a föld és a természet szeretetét kapták örökül,és adták át stafétaként nekünk,az övéiknek.!  A hagyaték értéke felbecsülhetetlen.

Itt állok az ablak előtt, és látom a hétköznapi csodát. Mindenki láthatja, érezheti és megérintheti mindazt,amit én látok. - Ha akarja és képessége van rá!- Bárki állíthatja, nem nehéz a  XX. század végén  az Internet világában csodát előidézni és láttatni azt. És ez így is van! De vajon kinek, mit jelent a hétköznapi csoda?- számomra azt, amit évről évre felfedeztem innen az ablakból, és sétáim során a Nagy-Melák-hegy   vonulatát, zöldülését,aranysárgulását láttam. Gyümölcs - és  díszfák susogását a szélben,elegáns tartásukat a csendidőben. Érzem hidegségét a jégtáblás Dunának, és kellemes borzongást idéz fel bőrömön az érzés,amikor a forró nap  melegét hűtöttem le vele. Érzem talpam alatt az évszázadok óta  ott mosakodó kavicsok,kövek,kagylók simogatását és szúrását. A felfedezés,az érzés és a küzdelem  azóta is tart- lelkemben van minden  fa,virág,az utcák hangulata,a házak,kertek ismert vagy vélt története. A kutyák csaholása és hihetetlen változások átélésének élménye. Tele van a  tüdőm,az egész testem friss,egészséges oxigéndús  levegővel. Jó itt nekem télen,nyáron,minden időben itthon vagyok,Kulcson, Budapesttől alig 64 km-re.”